Rendezvények

64 rendezvény van az adatbázisban.

Név Helyszín Idõpont Extra info
Krajcsák Márk Alapítvány - Squash Turné 2011

Eger Eszterházy Károly Főiskola 2011 március 03, csütörtök A 2011. március 3-án folytatódó turné 13:3o-kor kezdődik az egri főiskolán. A Krajcsák Márk Alapítvány országjáró akciót indít 2010-ben. A turné elsődleges célja kedvet csinálni a gyerekeknek, fiataloknak a sportos életformához, és mindenekelőtt a squash-hoz. A Krajcsák-Fülöp-Szabóky-Balogh-Cséffalvay-Welesz öszeállítású csapat arra vállalkozik, hogy egy év alatt legalább ezer gyereknek tart bemutató mérkőzéseket és oktatást az ország 25-30 klubjában. Olyan helyeken is népszerűsíteni szeretnénk a sportágat, ahol még sosem volt profi verseny. A turné eseményeire péntekenként és szombatonként kerül sor előre egyeztetett formában. Az első állomásokra már márciusban ellátogatunk.
Név Helyszín Idõpont Extra info
Krajcsák Márk Alapítvány - Squash Turné 2011

Eger Invest Sportcentrum (Leányka út 4/A) 2011 március 03, csütörtök A 2011. március 3-án folytatódó turné 16:3o-kor folytatódik az egri Invest Sportcentrumban. A Krajcsák Márk Alapítvány országjáró akciót indít 2010-ben. A turné elsődleges célja kedvet csinálni a gyerekeknek, fiataloknak a sportos életformához, és mindenekelőtt a squash-hoz. A Krajcsák-Fülöp-Szabóky-Balogh-Cséffalvay-Welesz öszeállítású csapat arra vállalkozik, hogy egy év alatt legalább ezer gyereknek tart bemutató mérkőzéseket és oktatást az ország 25-30 klubjában. Olyan helyeken is népszerűsíteni szeretnénk a sportágat, ahol még sosem volt profi verseny. A turné eseményeire péntekenként és szombatonként kerül sor előre egyeztetett formában. Az első állomásokra már márciusban ellátogatunk.
Név Helyszín Idõpont Extra info
Krajcsák Márk Alapítvány - Squash turné 2011

Szeged Relaxo2 Squash Club 2011 január 22, szombat A 2011 január 22. kezdődő újabb turné 11 órakor kezdődik a Szeged Relaxo2 Squash Club-ban. A Krajcsák Márk Alapítvány országjáró akciót indít 2010-ben. A turné elsődleges célja kedvet csinálni a gyerekeknek, fiataloknak a sportos életformához, és mindenekelőtt a squash-hoz. A Krajcsák-Fülöp-Szabóky-Balogh-Cséffalvay-Welesz öszeállítású csapat arra vállalkozik, hogy egy év alatt legalább ezer gyereknek tart bemutató mérkőzéseket és oktatást az ország 25-30 klubjában. Olyan helyeken is népszerűsíteni szeretnénk a sportágat, ahol még sosem volt profi verseny. A turnéhoz csatlakozó klubok amellett, hogy A turné eseményeire péntekenként és szombatonként kerül sor előre egyeztetett formában. Az első állomásokra már márciusban ellátogatunk.
Név Helyszín Idõpont Extra info
Krajcsák Márk Alapítvány - Squash turné 2011

Cegléd Pulzus Squash Club 2011 január 22, szombat A 2011 január 22. kezdődő újabb turné 15 órakor kezdődik a Cegléd Pulzus Squash Club-ban.A Krajcsák Márk Alapítvány országjáró akciót indít 2010-ben. A turné elsődleges célja kedvet csinálni a gyerekeknek, fiataloknak a sportos életformához, és mindenekelőtt a squash-hoz. A Krajcsák-Fülöp-Szabóky-Balogh-Cséffalvay-Welesz öszeállítású csapat arra vállalkozik, hogy egy év alatt legalább ezer gyereknek tart bemutató mérkőzéseket és oktatást az ország 25-30 klubjában. Olyan helyeken is népszerűsíteni szeretnénk a sportágat, ahol még sosem volt profi verseny. A turnéhoz csatlakozó klubok amellett, hogy A turné eseményeire péntekenként és szombatonként kerül sor előre egyeztetett formában. Az első állomásokra már márciusban ellátogatunk.
Név Helyszín Idõpont Extra info
Világklasszis fallabdázó Magyarországon!

Griff Squash & Fitness Club 2011 január 11, kedd
Név Helyszín Idõpont Extra info
Krajcsák Márk Alapítvány - Squash turné 2010

Debrecen 2010 november 13, szombat A Krajcsák Márk Alapítvány országjáró akciót indít 2010-ben. A turné elsődleges célja kedvet csinálni a gyerekeknek, fiataloknak a sportos életformához, és mindenekelőtt a squash-hoz. A Krajcsák-Fülöp-Szabóky-Balogh-Cséffalvay-Welesz öszeállítású csapat arra vállalkozik, hogy egy év alatt legalább ezer gyereknek tart bemutató mérkőzéseket és oktatást az ország 25-30 klubjában. Olyan helyeken is népszerűsíteni szeretnénk a sportágat, ahol még sosem volt profi verseny. A turnéhoz csatlakozó klubok amellett, hogy A turné eseményeire péntekenként és szombatonként kerül sor előre egyeztetett formában. Az első állomásokra már márciusban ellátogatunk. Az időpontok: szombat és vasárnap 12, valamint 17 óra.
Név Helyszín Idõpont Extra info
Krajcsák Márk Alapítvány - Squash turné 2010

Kiskunhalas 2010 november 14, vasárnap A Krajcsák Márk Alapítvány országjáró akciót indít 2010-ben. A turné elsődleges célja kedvet csinálni a gyerekeknek, fiataloknak a sportos életformához, és mindenekelőtt a squash-hoz. A Krajcsák-Fülöp-Szabóky-Balogh-Cséffalvay-Welesz öszeállítású csapat arra vállalkozik, hogy egy év alatt legalább ezer gyereknek tart bemutató mérkőzéseket és oktatást az ország 25-30 klubjában. Olyan helyeken is népszerűsíteni szeretnénk a sportágat, ahol még sosem volt profi verseny. A turnéhoz csatlakozó klubok amellett, hogy A turné eseményeire péntekenként és szombatonként kerül sor előre egyeztetett formában. Az első állomásokra már márciusban ellátogatunk. Az időpontok: szombat és vasárnap 12, valamint 17 óra.
Név Helyszín Idõpont Extra info
Krajcsák Márk Alapítvány - Squash turné 2010

Szombathely 2010 november 07, vasárnap A Krajcsák Márk Alapítvány országjáró akciót indít 2010-ben. A turné elsődleges célja kedvet csinálni a gyerekeknek, fiataloknak a sportos életformához, és mindenekelőtt a squash-hoz. A Krajcsák-Fülöp-Szabóky-Balogh-Cséffalvay-Welesz öszeállítású csapat arra vállalkozik, hogy egy év alatt legalább ezer gyereknek tart bemutató mérkőzéseket és oktatást az ország 25-30 klubjában. Olyan helyeken is népszerűsíteni szeretnénk a sportágat, ahol még sosem volt profi verseny. A turnéhoz csatlakozó klubok amellett, hogy A turné eseményeire péntekenként és szombatonként kerül sor előre egyeztetett formában. Az első állomásokra már márciusban ellátogatunk. Az időpontok: szombat és vasárnap 12, valamint 17 óra.
Név Helyszín Idõpont Extra info
VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó

1106 Budapest, Maglódi út 12/A 2010 szeptember 17, péntek Közel 80 kipróbálható sportág (parasportok is!) egy helyszínen, edzőkkel, élsportolókkal, szakmai tanácsadással. A rendezvény díjmentesen és korhatár nélkül látogatható! Nyitvatartás: 9 és 17 óra között. Pénteken az előre bejelentkezett óvodákat, iskolákat várjuk, de 14 órától és szombaton egész nap sok szeretettel várjuk a családokat és nagyközönséget is! Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont 1106 Budapest, Maglódi út 12/A
Név Helyszín Idõpont Extra info
Level 1 edzőképző

Griff Squash Club 2010 augusztus 27, péntek Az Európai Squash Szövetség(ESF) évek óta futó edzőképzési rendszerének, mely az Angol Squash Szövetség képzési szisztémájára épül, első szintje kerül megrendezésre a Magyar Squash Szövetség és a Pro Squash Akadémia-Griff SE közreműködésével. A kurzus két hétvégét foglal magában. Az első, két és félnapos képzés során kerül bemutatásra a tananyag, majd a második hétvégén vizsga formájában szerezhetik meg a résztvevők az ESF által kiállított és elfogadott Level1 edzői oklevelet. Az előadások angol nyelven, de folyamatos magyar tolmácsolással fognak zajlani.

Fő témák: • A balesetmentes játék feltételei • A megfelelő adogatási szint a feladatok jó kivitelezéséhez • Az alapütések szakszerű bemutatása • Mozgás • Oktatói óra felépítése • Hibaelemzés és javítás • Bátorítás, eltökéltség és kommunikáció • Junior squash • Squash általános ismerete és szabályai • Bemelegítés és levezetés • A squashedző szerepe • The IDEAS terv(Introduction-Bevezetés, Demonstration-Bemutatás, Explanation-Magyarázat, Activity-Gyakorlat, Summary-Összefoglalás)

Előadó az első hétvégén: Colin White, ESF Level2 Tutor, az ESF edzőképző bizottságának tagja. Előadó a második hétvégén: Michael Khan, ESF Level2 Tutor, az Osztrák Squash Szövetség elnöke, az ESF edzőképző bizottságának elnöke. Helyszín: Griff Squash Club, 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Időpont: 1. 2010. Augusztus 27-29. • Augusztus 27. 13.00-18.00 • Augusztus 28. 10.00-18.00 • Augusztus 29. 10.00-14.00 2. 2010. Október 16-17. • Október 16. 10.00-18.00 • Október 17. 10.00-14.00

Részvételi díj: 68000Ft, mely mindkét hétvégét, valamint egy pólót foglal magában, viszont étkezést nem tartalmaz. A résztvevők maximális száma 16 fő.

Jelentkezni a kitöltött lenti jelentkezési lap elküldésével lehet Martinovits Péternél(tel.:304066490) a pmartinovits@karakalsquash.hu email címen.

Rendeléseim

Mikor lesz a squash olimpiai sport?

2016-ban.
2032-ben.
Soha.
Nem érdekel.